Rómeó: Megyek hát, tüstént szólítom kedvesem,
               Hisz biztos reám vár talpig tetvesen.
               De csitt! Mi fény villózik amott?
               Konnektorba nyúlt, s ettől görcsöt kapott.
               Ó, én egyetlenem, segítenék máris,
               De nem teszem, hisz látom, élvezed a fázist.

Júlia:   Bűzt hoz a szellő, ez Rómeó lenne?
               Ilyen szaga neki van, biztos vagyok benne.
               Elindult felém, ide vezet útja,
               Remélem, hogy erejéből több menetre futja.
               Jöjj, hát, kedvesem, csókold meg ajkamat,
               De sietned kell, mert bélgiliszták hajtanak.

Rómeó: Mily furcsa a hangja! Tán nem esett baja?
               Tán rühes a kedves, hogy hullik a haja?
               Ó, de a galád tele van kéjjel,
               Biztosan megcsalt mással az éjjel.

Júlia:    Ne szólj így, kedves, hiszen még szűz vagyok.

Rómeó: A füledre, kedves, attól hallasz nagyot.

Júlia:     Szerelmem, Rómeó, ne gyanúsíts engem,
               Hisz éjjel az odúm csak terád fentem.
               Loboncos trombitád, mely igen derék fajta,
               Nyújtsd fel hát íziben, s én felhúzlak rajta.

Rómeó: Értem a terved, fáj a fogad golyóra,
               Húzzon fel inkább a Vágó Pisti rolója.

Júlia:    Hármat kérek, kedves, ölelj, csókolj, szeress,
               Szoknyám alatt íziben mammutfészket keress!

Rómeó: Ide figyelj, kedves, mit mondasz, csupa vidámság,
              De nincs itt a Dévényi, ez nem  Három Kívánság.
              S most mondok neked szépet én is, Júlia,
              Arcod látványától kipusztul Grúzia.

Júlia:    Szerelmem, Rómeó, hangod, mint az álom,
              Meredő tagodat epedve várom.
              Tudom, hogy féltél, s éjjel reám vártál,
              Félelmed jeléül megtelt az ágytál.
              Tudom, hogy szeretsz, s imádsz kellőképpen,
              Vizelő kacsád kimutatta nékem.

Rómeó: Szót se többet erről, hisz elég a bajom,
              Az engem ért csapást szó nélkül nem hagyom.
              Keserű a sorsom, melynek tűz az oka,
              Házunk égésének nagy volt a foka.
              Bedugult a gumigésám, vákuum lett a porszívóban,
              Kigyulladt a kredencajtó, s lezúdult a gázrezsóra.

Júlia:    Ezek után, Rómeó, nem élet az élet,
              Haljunk meg együtt, igyuk meg e mérget.
              Az élet örömeit már élvezni nem merem,
              Mert napok óta sajog, gyötör aranyerem.
              Ég veled, kedves, az életet már utáltam,
              S ha meghaltam, jöjj te is utánam.

Júlia meghal.

Rómeó: Balga lány! Mit képzelsz? Hogy halni véled menjek?
               Odébbállok inkább, s maszturbálok egyet.